"Mi, a Föld legtávolabbi lakói az utolsó szabadok vagyunk,
akiket a távolság és a nevünket övezõ titok oltalmaz...
Rajtunk túl nincsenek népek, csupán hullámok és sziklák."
(Calgacus, a piktek vezére AD 84.)
"A pikt népnevet elõször egy római költõ, Eumenius 297-ben írt versében találhatjuk meg (picti), akiket az írekkel (hiberni) együtt a britek (britonni) ellenségeiként említ. Az elnevezés sokak szerint a harcosok festett vagy még inkább tetovált bõrére utal és a latin pictus = festett szóból ered.
A titokzatos piktek emlékét nevükön és a szórványos régészeti leleteken kívül csupán az általuk hátrahagyott mintegy 400 mesterien faragott kõemlék õrzi. Ezek a kövek tanusítják, hogy a történelem homályából feltûnt és abba visszatért alkotóik milyen mély hagyományokkal, összefüggõ világképpel, mûvészi érzékkel és tudással rendelkeztek.
Aberlemno kicsiny falucska Forfar és Brechin között körülbelül félúton, nem messze a Dunnichen-i csatamezõtõl. A mezõ szélén álló kõfal mellett három tömb dacol az idõvel. Ezek a kis falusi templom udvarában állóval együtt a pikt mûvészet négy évszázadát ívelik át, a hatodiktól a kilencedikig. Kettõ közülük még az õsi, pogány idõkbõl való, a másik kettõ keresztény és kereszténység elõtti jelképeket is hordoz. Az aberlemnoi jelkõ egyike a legszebb pogánykori pikt emlékeknek. Masszív, lilásszürke, faragatlan tömbje kicsit ferdén áll a fûben az alacsony kõkerítés elõtt. Homlokán mélyen, szinte már dombormûként bevésett jelképek: kígyó, kettõs korong, z-rovás, tükör és fésû. Hátoldalán alul történelem elõtti idõkbõl származó megmunkálás, díszítés nyomai láthatók, a pikt mûvész talán egy korábbi megalitot használt nyersanyagául. Talán a jelkövek állításának szokása a történelem elõtti múltban, emlékezetben gyökerezik. Talán a díszítések, a jelek maguk is õsi jelentéseket hordoznak.
Noha a múzeumokban összegyûjtött kövek védett körülmények között összefüggésikben tanulmányozhatók, az igazi élményt mégis azok az emlékek jelentik, melyek eredeti helyükün vagy ahhoz hasonló helyen állnak. A kõ és környezete, a jelképek, az állatok és a szörnyek kapcsolata a természettel, a legelõk és az erdõk zöldjével, az ég vidám, vagy zord színeivel, a lassan vonuló vagy száguldó felhõkkel, az esõ és a köd titokzatos, nedves illatával, az északi napfény éles ragyogásával, a szél zúgásával lenyûgöz bennünket. Érezni véljük a vándor örömét, mikor hosszas gyalogútján a jól ismert kõhöz érkezik, vagy ismeretlen tájon is ismert jelekkel találkozik. Noha tábla jelzi, kerítés óvja a legelészõ jószágtól, a Maiden Stone és Picardy Stone mégis a táj, a természet részei. Idõmarta, durva felületük, az elhomályosuló vésetek mögött ott az idõ, amelynek sodrában együtt öregedtek: jelek, fák, mezõk, sziklák és ég. Ezek az alkotások, elõdeikhez hasonlóan a természeti környezet részei, azzal szoros kölcsönhatásban léteznek, folytatva a megalitok népének tájba rótt jeleit. A piktek a középkor hajnalának sok népéhez hasonlóan rövid idõt töltöttek rivaldafényben a történelem színpadán, mégis olyan emlékeket és tanulságot hagytak maguk után, amely számunkra is, ma is érvényes: értékes mûvészet, élõ kultúra, egészséges társadalom nem lehet meg a hagyományok, az õsök tisztelete nélkül, ám nem is zárkózhat el az új eszmék befogadása, értelmezése és saját képére formálása elõl."
Forrás: Wagner Péter: A piktek kövei
Kövek Aberlemnoból:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése