2015. december 23., szerda

Sörfőzés az ókori Egyiptomban

A sör igen fontos szerepet játszott az ókori Egyiptomban, mint az ősöknek és isteneknek szentelt szakrális áldozati ital. Emellett azonban mindenkinek elérhető mindennapi erősítő és üdítő ital is volt.

Ki tudja, megépültek volna-e a csodálatos piramisok, ha a munkások nem kapják meg mindennap a két kanna sörüket? Persze ez nem egyféle korai cafetéria szolgáltatás volt a fáraó részéről, hanem jól felfogott gazdasági érdek is, ugyanis a csekély alkoholtartalmú sör jóval egészségesebb ital volt, mint a sokszor szennyezett víz. A sörfőzés még gyerekcipőben járt, a sör zavaros és darabos volt, ezért érthető, hogy szalmaszállal itták. Az egyiptomi hieroglifiában a sörnek külön jele volt, ennek a fontosságát az is bizonyítja, hogy az „étkezés” jele a kenyér és sör jeléből tevődik össze.



Egyiptomban sok gyógyszert is készítettek sörből, régészeti leletek alapján tudunk ezekről. Ilyen forrás az úgynevezett Ebers Papyrus, amelyet felfedezőjéről neveztek el. A Krisztus előtti 1500-as évekből származó lelet bizonyítja, hogy az egyiptomi orvosok emésztési zavarokra, köhögésre, aranyérre, fájdalomcsillapítóként, sőt skorpiócsípésre is használtak sörtartalmú gyógyszereket. Úgy tűnik, sikeres volt ez a gyógymód, mert még ezer évvel később is alkalmazták. Az Ebers-papirusz olyan gyógyital receptjét is tartalmazza, amelyet még ma is bátran ajánlhatnánk.

Egyiptomban alkalmazták először az árpalevet mint kozmetikumot. Erre bizonyíték a római történész, az idősebb Plinius (Kr. u. 23–79) leírása arról, hogy az egyiptomi nők sörben fürödtek, hogy bőrük sima és tiszta legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése