Egyszer régen élt egy kicsi, púpos ember a hegyek lábánál, akit Lusmore-nak
hívtak. A legtöbb ember eléggé félt tőle. Nagy tudása volt a gyógynövények és
a varázslatok terén, de megélhetését gyékényfonásból szerezte.
Egy éjszaka a régi Knockgrafton árka mentén sétált haza, és kimerülvén a
gyaloglásban, leült pihenni.
Egyszer csak egy földöntúli dallam erőteljes sorai kúsztak Lusmore fülébe, ő
hallgatta, és azt gondolta, hogy még soha nem hallott ilyen elragadó zenét
azelőtt. Olyan volt, mintha a hang sok hangból állt volna össze eggyé, ahogyan
keveredtek és kiegészítették egymást, de mintha különböző nyelveken énekeltek
volna. A dal így szólt:
Da Luan, Da Mort, Da Luan, Da Mort, Da Luan, Da Mort, majd egy pillanatnyi
szünet, és a dallam újra kezdődött.
Lusmore figyelmesen hallgatta, még a lélegzetét is visszafojtotta, nehogy a
legkisebb hangot is elmulassza. Világosan érzékelte, hogy az éneklés az árokból
jött, és bár elsőre nagyon elbűvölte, hamarosan azonban kezdte megunni, hogy
ugyanazt éneklik újra és újra változtatás nélkül, így élve a szünettel, amikor a
Da Luan, Da Mort, már el lett énekelve háromszor, ő csatlakozott a dallamhoz,
és kiegészítette az Augus Da Cadine szavakkal, majd folytatta az éneklést a
hangokkal együtt az árokparton, Da Luan, Da Mort, majd miután a dallam
befejeződött hozzáénekelte: Augus Da Cadine.
Knockgrafton tündérei – miután a dal volt a tündér dallam volt -, amikor
meghallották ezt a kiegészítést a dalukhoz, annyira örültek, hogy úgy
határoztak, hogy a halandónak, akinek a zenei készségei messze meghaladja az
övékét, azonnal köztük a helye, így a kis Lusmore-t a maguk közé vonták, olyan
gyorsan, mint a forgószél.
Nagyszerű volt az a látvány, ami a szeme elé tárult, ahogy körbe-körbe forgott,
egy szalmaszál könnyűségével, míg a legédesebb zene tartotta mozgásban.
Ezután a zenészek elé került, akik a legnagyobb megtiszteltetéssel adóztak neki,
a leghatalmasabb zenésznek nevezték, a szolgáinak nevezték magukat,
megígérték, hogy teljesítik szíve minden vágyát, és nagy szeretettel üdvözölték,
és röviden, úgy ünnepelték, mintha ő lett volna az első ember a földön.
Ezek után Lusmore látta, hogy a tündérek nagyon tanakodnak egymás között,
és minden udvariasság ellenére kezdett nagyon megijedni, amíg az egyik
kilépett a többi közül, odament hozzá, és így szólt:
“Lusmore Lusmore!
Doubt not, nor deplore,
For the hump which you bore
On your back is no more;
Look down on the floor,
And view it, Lusmore !”
(Lushmore, Lushmore, kicsi púpos, ne kételkedj, nincs határ
a púp, amit viseltél, nézz a földre, ott van már)
És a púp leesett a hátáról! Annyira boldog és izgatott lett, hogy elájult, és nem
is ébredt fel reggelig. Amikor felébredt, a púp eltűnt, és ő fel tudta ölteni azt az
új, finom öltözet ruhát, amit a tündérek készítettek oda neki. Ahogy sétált
haza, mindenkit meg kellett győzni, akivel találkozott, hogy valóban őt,
Lusmore-t látják! Természetesen ez a hír elterjedt egész Írországban. Egy nap
egy öregasszony jött a házába, és azt mondta neki, hogy a fia elmondta neki a
pletykát, mivel ő is púpos volt, és ő is szeretett volna megszabadulni a
púpjától. Mondaná el neki, hogy ő hogyan szabadult meg tőle? Lusmore
boldogan elmagyarázta, majd az útjára bocsájtotta az asszonyt.
Az asszony hazatért, és elment a fiához megosztani vele Lusmore történetét.
A fiú neve Jack Madden volt, és úgy volt ismert, mint a "szeszélyes és ravasz
lény születésétől fogva".
Jack Madden így hát elment Knockgraftonba és várt.
Nem is kellett sokáig ott ülnie, amikor meghallotta a dallamot az árokból, és
sokkal édesebb volt, mint korábban, mivel a tündérek úgy énekelték , ahogy
Lushmore írta át a zenéjüket, és a dal így ismétlődött:
Da Luan , Da Mort , Da
Luan , Da Mort , Da Luan , Da Mort , Augus Da Cadine , megállás nélkül. Jack
Madden , aki gyorsan meg akart szabadulni a púpjától, nem is gondolt arra,
hogy megvárja, amíg a tündérek befejezik, vagy kivárja a lehetőséget, hogy
szebbé tegye a dallamot, ahogyan Lushmore tette, így miután több mint hét
alkalommal megállás nélkül hallotta őket énekelni, belebődült az énekbe , nem
törődve a dallammal, vagy hogy hogyan szőheti bele szavait tetszetősen, „Augus
Da Cadine , Augus Da Héna” gondolta, hogy ha egy nap jó volt , kettő még jobb
lesz, és hogy ha Lusmore volt egy új rend ruhát kapott a tündérektől, neki majd
kettő jár.
Alighogy a szavak elhagyták az ajkait, felkapta és az árokba lökte a csodálatoserő, és a tündérek jöttek és gyülekeztek körülötte nagy haraggal, visítva, és
sikoltozva, és kiabálták: "Ki rontotta el a dallamot? Ki rontotta el a
dallamunkat? ", és egy odalépett hozzá, megelőzve a többit, és azt mondta:
“Jack Madden! Jack Madden
Your words came so bad in
The tune we felt glad in ;-
This castle you’re had in,
That your life we may sadden
Here’s two humps for Jack Madden!”
(Jack Medden, Jack Medden, miben eddig gyönyörködtünk, elrontottad a dalunk,
ezután te szomorkodjál, mivel miránk nem gondoltál, kettő púpot od'adunk!)
És húsz a legerősebb tündérek közül odahozta Lusmore púpját, és szegény Jack
hátára tette a sajátja tetejébe, ahol olyan szilárdan rögzült, mintha a valaha élt
legjobb ács odaszögezte volna oda. Ezután kirúgták őt a tündérvárból, és
reggel, amikor Jack Madden anyja és a szomszédasszonya jött, hogy megnézze
mi történt a gyermekével, félholtan találták, az árok alján fekve, a másik púppal
a sajátján. Nos, az biztos, hogy ők néznek egymásra! de féltek mondani bármit
is, nehogy az ő hátukra is kerüljön egy púp valami úton-módon. Hazavitték a
szerencsétlen Jack Maddent magukkal levertséggel a szívükben, és a hosszú
úton ők is nyögtek a második púp súlya alatt. Jacket nagyon kifárasztotta a
hosszú út, nem sokkal később meghalt, de azt mondják, a súlyos átkot mondott
mindenkire, aki ezután kiül az árokpartra tündér zenét hallgatni.
Tehát, ha véletlenül ráakadsz a tündérnépre a nyári napfordulón, ne feledd,
hogy légy óvatos és tisztelettel kezeld őket. Előfordulhat, hogy egy nagy
jutalomban lesz részed, de az is lehet, hogy ha elkövetsz egy baklövést, akkor nagyon megbüntetnek. Igazság szerint érdemes megpróbálni elkerülni az
egészet.... Elégnek kellene lenni minden ember számára, hogy csak a saját
fajtájával húzzon ujjat... :)
A fordítás az alábbi helyen található történetről készült:
http://www.thepaganhousehold.com/pagan_hearth/sage_scourge/queimada
-for-litha/
