Az első Yule

Volt egyszer, hol nem volt, valamikor réges-régen egy kék és zöld szigeten élt egy szép fiatal asszony. Sok barátja volt a szigeten, tündérek, fák, virágok, nyulak, szarvasok és madarak...ám ő volt az egyetlen ember, aki a szigeten élt. Szerette volna magához hasonló emberekkel megosztani a barátságát, a titkait, ezért szülni kezdett. Minden hónapban, amikor a hold elrejtőzött, az asszony szült. Az első hat hónapban sötét bőrű és szemű leányokat szült. Az év második hat hónapjában fehér bőrű leányoknak adott életet. Minden év hetedik hónapjában varázserejű, szent tölgyfát szült az Első Asszony. Ahogy teltek az évek, sok-sok leány született, és néhány tölgyfa is. A leányok az állatokkal és egymással játszadoztak, fölmásztak a tölgyfa ágai közé és a tündérek társaságában virágokat szedtek.

Egy napon az Első Anya elsőszülött leánya maga is szült. Az Első Anya nagyon büszke és boldog volt, legkedvesebb barátja, a Tölgyfa (aki szerfölött bölcs volt) ezüstkoronát ajándékozott neki, és elnevezte Nagyanyónak. Hamarosan sok leány szült még, és a sziget még boldogabb hely lett, mint valaha, benépesült csecsemőkkel, nagylányokkal és nagyanyókkal, akik együtt játszottak az állatokkal, a fákkal és a tündérekkel. Egy téli éjszakán, amikor a hold elrejtőzött, az egyik leány olyan babát szült, aki minden eddig látott lénytől különbözött. Nem leány volt, se nem tölgyfa, hanem FIÚgyermek!

Nagyon sötét és hideg éjszaka volt, az év leghosszabb éjszakája, ezért minden leány és minden állat összebújt, hogy ne fázzanak. Miután izgalmuk lecsillapodott a különleges csecsemő láttán, rájöttek, hogy a kisfiú nem érzi jól magát. Nem volt olyan erős és nem volt olyan melegvérû, mint a sziget eddigi szülöttei. Mindannyian aggódni kezdtek érte, és megpróbálták őt átmelegíteni. A vastag prém es állatok odabújtak hozzá meg az anyjához, a tündérek varázsködöt hintettek fölé, a kicsi leányok pedig gyönyörûséges dalokat daloltak és körbekörbe táncoltak a szobában. Ám a kisbaba nem tudott eléggé fölmelegedni, és hamarosan annyira kihûlt, hogy már sem sírni, sem a tápláló anyatejet szopni nem maradt ereje.

Első Nagyanyó nagyon féltette a kisfiút. Igyekezett eltitkolni könnyeit a leányai előtt, és kifutott az erdőbe. A hó szörnyen mély volt és szikrázóan fehér. Annyira mély volt, hogy Nagyanyó lépni sem tudott benne. Így hát barátja, a bagoly a tömött hófelhők fölé emelte őt, és magával vitte a varázserdőbe, ahol elsőszülöttje, a legszentebb, legbölcsebb barátja, a Tölgyfa élt. Első Nagyanyó elhatározta, tanácsot kér barátjától, hogyan segíthetne a kisfiún. Amikor a bagoly odaért a tisztáshoz, ahol a szent Első Tölgyfa élt, Nagyanyónak a szava is elakadt a látványtól! A földön egy szem hó sem volt, s a szabályos kör közepén ott hevert barátja, a Tölgy. Kidőlt ugyanis, és egy halom tuskóvá és gallyakká hasadt.

Nagyanyó térdre rogyott a kidőlt fa mellett, és kicsorduló könnyei szikrázó jégcsapokká fagytak az arcán. Miközben próbálta megérteni, hogy mi történhetett drága barátjával, egy prérifarkas lépett a körbe, és mellételepedett. Először lenyalta arcáról az odafagyott könnyeket, majd egy titkot súgott Első Nagyanyó fülébe. Nagyanyó bólintott, majd a prérifarkas és a bagoly segítségével néhány rőzseköteget szedett össze legöregebb barátja, a Tölgy ágaiból, majd visszatért leányához és kisunokájához.

A Tölgy adományát és a prérifarkas titkát felhasználva Nagyanyó megépítette a kék és zöld sziget legelső tűzrakását. A tündérek megrémültek, még sohasem láttak olyat, ami szárnyak nélkül táncol. Az állatok kacagtak, még sohasem láttak ilyen ragyogó színeket, hacsak nem a tavaszi virágokon. A leányok nem tudták, mitévők legyenek, még sohasem éreztek tél közepén olyan meleget, mint a nyári homok a tengerparton. Az anyja közelebb húzta kisfiát a tűz széléhez, közelebb, mint bárki más (kicsit mindannyian meg voltak illetődve az új dologtól, amit tűznek hívnak). A kisbaba egy egész kicsit kinyitotta szemét, és mozgatni kezdte ujjacskáit. Aztán elmosolyodott, és lábujjacskáit is megmozgatta. Amikor már jól fölmelegedett, odabújt anyjához és szopni kezdett, és hamarosan már mindenki biztos volt benne, hogy minden rendben van vele. Mindannyian olyan boldogok voltak, hogy táncra perdültek a tűz körül, kedvenc különleges dalaikat énekelték, és kicsiny ajándékokat adtak a tűznek.

A kisfiú erős és boldog ifjúvá cseperedett, hála az Első Tölgyfa adományának. Sok-sok fia lett, és megtanította őket makkot ültetni az év hetedik újholdjának idején, hogy mindig sok-sok tölgyfa legyen a szigeten. Minden télen, az év leghosszabb, leghidegebb, legsötétebb napján a kék és zöld sziget egész népe különleges tüzet rakott. Különleges fából rakták a máglyát, és fényes díszekkel, csillogó tündérköddel ékesítették. Különleges ágat vagy tuskót szedtek össze, és miközben ékesítették, kedvenc dalaikat dalolták. Aztán ezt a szépséges tuskót a jövőnek adták ajándékba... és minden gyermek meghallgathatta az Első Tölgyfa ajándékának történetét.

Az év leghosszabb éjszakáján, amikor gyertyát gyújtotok vagy tüzet raktok, emlékezzetek az Első Nagyanyó és a prérifarkas történetére, aki elárulta a titkot Nagyanyónak. Nem számít, milyen hideg van, a Nap mindig újjá fog születni és meleget és fényt fog hozni nekünk újra.

(Patrick MacCleary meséje)

Boldog Yule ünnepet kivánunk!

Boldog Yule ünnepet kivánunk minden kedves Olvasónknak!

Yule - Berkano Wicca nyílt rituálé és beszélgetés

Sok szeretettel meghívunk mindannyiótokat a Berkano Wicca Tradíció téli Yule rituáléjára.

Találkozó: december 19, du. 3, Margitsziget, szökőkút

Program:
- ünnepi rituálé
- utána kötetlen beszélgetés

Öltözzetek melegen, de utána beülünk valahova meleg helyre, beszélgetünk és megünnepeljük a fény újjászületését. Mindenkit szeretettel várunk!

Hat növény a Téli Napfordulóra

Közeleg a Yule, a Téli Napforduló ideje, amikor a leghosszabb éjszaka után újra megnyúlnak a napok, amikor a fény erősödni kezd és új erőt önt belénk.
Számos növény köthető ehhez az alkalomhoz, melyek szép díszei az oltárnak, a lakásnak.

Magyal

Már az ókori Róma napistenhez kapcsolódó vallásában is szimbolikus szerepet töltött be, amely továbbélt a kelta és más pogány vallásokban. A pogány néphit szerint a magyal az erdőlakó tündéreknek nyújt menedéket a hideg ellen. A kelták azért is becsülték ezt a növényt, mert zöldjével életteli az erdő még akkor is, amikor a lombos fák lehullajtják levelük. Skóciában az ajtó köré helyezve a lakókat védi a gonosz szellemektől.

Borostyán

A borostyánt az ősiek igen nagyra becsülték és leveleiből a költők koronáját fonták. Dionüszosznak, a mámor és a bor istenségének kedvelt növénye; az ókori görögök szerint a borba tett borostyán megakadályozza a lerészegedést. Szerencsét és termékenységet hozó erőt tulajdonítanak neki, de a hűséget is megtartja a házasok között.

Fagyöngy

Mindenki ismeri a legendát, hogy ha a szerelmesek fagyöngy alatt váltanak csókot, örökké szeretni fogják egymást. A görög mitológia nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Hermész, a kereskedelem istene a Hades (alvilág) bezárt kapuját egy fagyöngy ágával nyitotta meg. A druidák rituális alkalmakkor arany sarlóval vágták le a fagyöngyöt, a bogyók húsát fehér kelmében fogták fel és varázslatokra használták. A néphit szerint a fagyöngy védelmet nyújt a gonosz szellemek és a villámcsapás ellen.

Nyírfa

A nyír a születéssel áll közeli kapcsolatban - éppen emiatt szerelmi varázslatokra is használták -, de a bőséggel, a termékenységgel is összefüggésbe hozható. A Yule-tuskó hagyományosan nyírfa (esetleg valamely örökzöld) tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kellett származnia, vagy lehetett kapott ajándék, ám venni sohasem volt szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül égették a kandallóban, vagy első éjjel égették, a többi napon és éjszakán át hagyták parázslani. Feldíszítették, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborították. Meglocsolhatták sörrel, almaborral. Mindig eltettek egy darab tuskót, hogy a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.

Tölgyfa

A tölgy az égistenek és viharistenek szent fája volt az ókorban, s a monda szerint soha nem csap bele a villám. Keménysége, kitartása legendás. A kelta hit szerint a tölgyfa gyökere a másvilágba, a tündérek világába vezető kapu, a germán mítoszokban pedig Irminsul, az égig érő tölgy, a Világoszlop köti össze az eget és a földet egymással. Szerencsehozó vonásokat is tulajdonítottak neki, a makkok pedig a termékenységet hozzák el.

Tiszafa

Régóta szokás összekapcsolni az örökzöldeket a halhatatlansággal. Walesben a tiszafának a halhatatlanság jelképeként való használata összefonódik ősi druida hitnézetekkel és szokásokkal. Angliában jóval a keresztény kor előtt tiszafákat ültettek pogány templomok udvarába. Hajdan az északi népek hitmondáiban igen nevezetes volt. Rendkívül kemény és szívós fájából faragványokat és fegyvereket készítettek, ez okból a türelem jelképévé lett.