2016. március 27., vasárnap

Érdekes Tarot paklik - Bacchus Tarot

Leginkább nyilván az ókori görög misztériumok kedvelőinek ajánlom. Az itáliai Bacchus Tarot-t a mámor és a bor istene ihlette, a Nagy Arkánum Bacchus életének főbb eseményeit mutatja be. A Kis Arkánum lapjai a szőlő feldolgozásának és borrá érlelésének állomásait mutatja be, az udvari lapok pedig a fő bortermelő országokat jelzik. Mondanom se kell, kevés köze van a klasszikus szimbolikához, inkább gyűjtésre, mint mágikus munkára való, esetleg pogányok számára a Bacchus/Dionysos istennel való munkához.





2016. március 22., kedd

Weöres Sándor: Nap-himnusz


Vidám a Nap szeme,
vigyáz reánk,
még akkor is, míg éjszakában alszunk,
s ha nyugtalan zene
mint pók-fulánk
siklik rajtunk, hogy álmunkban viharzunk.

Boldog a Nap szeme,
vigyáz reánk,
sok éber és alvó boldogtalanra.
Függő tekintete szűztiszta láng,
míg élünk és míg beborít a kamra.

Erős a Nap szeme,
vigyáz reánk,
kik botorkálva hordjuk gyöngeségünk.
Hatalmas ereje
fölénk, alánk 
s belénk hatol folyton, mind benne égünk.

2016. március 21., hétfő

Ostarai mese

Réges-régen történt, tél ideje volt. A földet hó borította és a fagyos, hideg levegő keménnyé és könyörtelenné tette az időjárást. Fehérség volt mindenütt, amerre a szem ellátott. A világ aludt...
Egy kislány elkóborolt otthonról (ez nagyon rossz gondolat, főleg egy kisgyermektől, de a gyerekek néha csinálnak ilyen dolgokat), és azon kapta magát, hogy egyedül bolyongott az erdőben. Fázott és fáradt volt, és félt. Kétségbeesésében a hóba rogyott, és sírni kezdett. Az otthonáért sírt, az édesanyjáért és az édesapjáért. Már megbánta, hogy elindult egyedül.
Aztán meglátott egy madarat - egy fagyott kismadarat – ahogyan feküdt, és haldoklott a hóban. A kislány felugrott, és odarohant a madárhoz és a karjaiba vette. Magához szorította, karjait szorosan köréfonva. Megpróbálta felmelegíteni a madarat, felolvasztani fagyott szárnyait, de túl hideg volt. Az élet gyorsan elhagyta a madár testét a melegséggel együtt. A kislány magán kívül volt. Csak a madárra tudott gondolni, és nem látta, hogy ő maga is hamarosan ugyanabban a helyzetbe fog kerülni, amibe ez a kis madár most.
A lány segítségért kiáltott. "Segítség! Segíts ennek a kis madárnak élni", kiáltotta. "Eostara Istennő, segíts kérlek, ezen a kis madáron!".


Az istennő azonban most nagyon elfoglalt volt. Normális körülmények között a Tavasz és Melegség Istennője figyelmen kívül hagyta volna ezt a segítségkérést és sokkal fontosabb dolgaival foglalkozott volna. De felkeltette az érdeklődését, hogy ez a lányka azért hívta őt, hogy a madáron segítsen, nem pedig azért, hogy saját magán. Úgy döntött, hogy megvizsgálja a helyzetet, és talán segítő kezet is nyújt. Eostara eljött a lányhoz. Átlebegett a havas táj fölött. A nyomán virágok nyíltak, és édes illatú bimbók pattantak ki és a színek kavarodása gyönyörködtette a szemet. Útját a tavasz követte, és lélegzetét nevetés hangja és szelíd, langyos tavaszi szellő susogása kísérte. Az Istennő megjelent dicsőségében. Újjászületés és az új élet sugárzott róla . A kislány le volt nyűgözve.


Felugrott, és a madarat Eostara felé tartotta. "Mentsd meg!", kiáltotta. " Legyen jól!" . Azt az utasító hangot használta, amit csak egy gyereknek van bátorsága használni egy istennő jelenlétében.
Eostara nem vette figyelembe a lány nem megfelelő viselkedését. Ismerte a szándékait és az indítékait. A kislány őszinte volt..., önzetlen volt... és olyan nagyon fiatal... Eostara kinyújtotta a kezét, és megérintette a madarat, finoman, épp hogy csak az egyik ujjával. Fény áramlott keresztül az Istennőn, feltöltve és felmelegítve a kihűlt madarat. A madár szeme hirtelen kinyílt. A lába megrándult. Kiugrott a kislány kezéből, és elkezdett őrülten csapkodni a hóban. A lány sikongatott örömében. "Megmentetted! Te mentetted meg! " , a kislány körbe-körbe táncolt a hóban, boldogan. De várjunk csak - 
"Hé... " mondta a kislány, miután nézte a madarat egy kis ideig." A szárnya még mindig a testéhez van fagyva. Nem tud repülni! Nem jól csináltad!" . Ó te jó ég. Na most, Eostara biztosan nem volt hozzászokva, hogy ilyen választ kapjon, amikor éppen most hajtott végre egy kisebb csodát. De ő végtelen türelemmel (amely már azért kezdett kicsit fogyni), tett a madárért egy utolsó érőfeszítést, adott neki még egy esélyt a túlélésre. Az ugráló madár fölé helyzte a kezét és megérintette újra, finoman. A madár egy nyuszivá változott. "Így.", mondta a kislánynak," Most már nincs szüksége szárnyakra."


És ahogy a teljesen összezavarodott nyuszi beugrott a bokorba, Eostara tovább libbent, hogy egyéb feladatait elvégezze. Hogy napsütést és fényt hozzon( olyan messzire ettől a kislánytól, amennyire lehetséges). A kislány el volt ragadtatva, ahogy nézte a nyuszit a napsütötte havas bokrok között ugrándozni. "Sokkal jobb" , mosolygott. Hirtelen eszébe jutott a hazafelé vezető út is…
Nos, mindez nagyon jó volt Eostara-nak is, és a kislánynak is, de mi a helyzet a nyuszival ? Nos, ez a kis állat még mindig teljesen össze van zavarodva. Ennek a nyúlnak még mindig megvan az a szokása, hogy tojásokat rakjon! És a mai napig, amikor a hó olvadni kezd, és a virágok nyílni kezdenek, és a levegő a virágok édes illatától nehéz és szívmelengetően langyosodik, a nyuszi elkezdi rakni a tojásait. De ezek a tojások nem közönséges tojások ám! Ezek a tojások mind-mind történeteket mesélnek. Mesélnek tavasz színeiről. Mesélnek Eostaráról és az ő ajándékáról, a megújult életről és a téli hideg felengedéséről. Ezek a tojások az elismerés és a hála jelképei Eostara Istennő felé, hogy nekünk ajándékozta a tavaszt.

2016. március 20., vasárnap

Érdekes Tarot paklik - Arcus Arcanum

Számomra ez A Tarot pakli. Gyönyörű képek, pontosan megrajzolt szimbolika. Hozza a Rider-Waite teljes jelképrendszerét, de sokkal szebb, sokkal beszédesebb, még a Kis Arkánum képeinek mindegyike is elmond egy-egy teljes történetet. Kiválóan kidolgozott Tarot, mind kezdőknek, mind haladóknak ajánlom. Sajnos mostanában már nem láttam új kiadásban, a neten található, eladó példányok pedig borzasztóan drágák, de ha valaki értelmes áron szert tud tenni egyre, ne habozzon!



2016. március 16., szerda

Programajánló - Tavaszköszöntő Wicca rituálé



Március 19. Budapest

A Berkano Wicca tradíció sok szeretettel meghív mindenkit Ostara és a tavaszi napforduló alkalmából Tavaszköszöntő nyílt rituálénkra, szeretnénk együtt megünnepelni veletek a tavasz ébredését, a természet újjászületését, a fák kilombosodását és a virágok rügyezését.

Öltözzetek melegen, bár remélhetőleg szép, napsütéses idő lesz (az előrejelzések szerint mindenképp). Semmit nem szükséges hozni; esetleg, ha valakinek van kedve és ideje, hozzon néhány szép, festett tojást az oltár díszítéséhez. Aki még nem volt hasonló találkozón, annak itt az alkalom, hogy megismerkedjen a Wicca hagyományokkal és ízelítőt kapjon rituáléink hangulatából.

Találkozó:
Margitszigeti nagy szökőkút, délután 3 órakor

A rituálét vezeti Jelena és Tamás

Programajánló - Szent Patrik napi felvonulás


március 20, Budapest

Gyülekező a Szabadság téren 13:30-tól
Felvonulás indul 15h-kor

Programok az Instantban 16h-tól:

Cliffs of Moher (földszint)
16:00-17:00 The O'Neills
17:00-18:00 Green Spirit
18:00-19:00 Ardú Nua
19:00-20:00 Red Locks
20h után DJ Mezzo

„Bánya”
16:30-17:30 Travellers' Company
18:00-19:00 MÉZ
20:00-21:30 Jack Cannon Blues Band

Guinness (földszinti kávézó)
16:00-17:00 Rover MacChroi
17:00-18:00 Patrick McMullan
18:00-19:00 Eclectica Acoustic Trio

Joyce (földszint)
17:00-18:00 Írka-Fírka
18:00-19:00 Shamrock
19:00-20:00 Feiryn

Shamrock (emelet)
18:00-19:00 Bran
19:00-20:00 Greenfields

Leprechaun terem (földszinti galéria)
gyerekprogramok, kézműves foglalkozások

2016. március 7., hétfő

A sárkányfaragás művészete - kínai mese

Zhu Ping elszegődött Zhili Yihez, a híres fafaragóhoz, hogy megtanulja, miként kell sárkányokat faragni. Három évig tanult, minden igyekezetét annak szentelte, hogy elsajátítsa mestere tudományát.

De soha életében nem találkozott sárkánnyal, hogy művészetét annak is bemutathassa.


2016. március 2., szerda

A szerelmes szövegekről...

"A szerelmes szöveg kissé olyan, mint a szent jelírás a pogány sírok falán - közvetlenül az Örökkévalóságot jelképezi." 

 - Márai Sándor -

2016. március 1., kedd

Érdekes Tarot paklik - Animal Wisdom

Általában nem szeretem azokat a paklikat, melyeken állatok, kristályok vagy egyéb szimbólumok a fő témái a lapoknak, a hagyományos szimbolika helyett. Ez a Tarot nagy kivétel, nekem igencsak megtetszett, bár az biztos, hogy kezdőknek nem ajánlanám.
Minden lapot egy-egy állat képvisel, mely valamely tulajdonsága, jellegzetessége folytán mégiscsak kapcsolódik az eredeti lap értelméhez. A Kis Arkánum négy szettjét a Kagylók, az Ágak, a Kövületek és a Tollak adják - ki lehet találni, melyik milyen elemhez kapcsolódik.