Réges-régen történt, tél ideje volt. A földet hó borította és a fagyos, hideg levegő
keménnyé és könyörtelenné tette az időjárást. Fehérség volt mindenütt, amerre a
szem ellátott. A világ aludt...
Egy kislány elkóborolt otthonról (ez nagyon rossz gondolat, főleg egy
kisgyermektől, de a gyerekek néha csinálnak ilyen dolgokat), és azon kapta magát,
hogy egyedül bolyongott az erdőben. Fázott és fáradt volt, és félt.
Kétségbeesésében a hóba rogyott, és sírni kezdett. Az otthonáért sírt, az
édesanyjáért és az édesapjáért. Már megbánta, hogy elindult egyedül.
Aztán meglátott egy madarat -
egy fagyott kismadarat –
ahogyan feküdt, és haldoklott a
hóban. A kislány felugrott, és
odarohant a madárhoz és a
karjaiba vette. Magához
szorította, karjait szorosan
köréfonva. Megpróbálta
felmelegíteni a madarat,
felolvasztani fagyott szárnyait,
de túl hideg volt. Az élet
gyorsan elhagyta a madár testét
a melegséggel együtt. A kislány
magán kívül volt. Csak a
madárra tudott gondolni, és nem látta, hogy ő maga is hamarosan ugyanabban a helyzetbe fog kerülni, amibe ez
a kis madár most.
A lány segítségért kiáltott. "Segítség! Segíts ennek a kis madárnak élni", kiáltotta.
"Eostara Istennő, segíts kérlek, ezen a kis madáron!".
Az istennő azonban most nagyon elfoglalt volt. Normális körülmények között a
Tavasz és Melegség Istennője figyelmen kívül hagyta volna ezt a segítségkérést és
sokkal fontosabb dolgaival foglalkozott volna. De felkeltette az érdeklődését, hogy
ez a lányka azért hívta őt, hogy a madáron segítsen, nem pedig azért, hogy saját
magán. Úgy döntött, hogy megvizsgálja a helyzetet, és talán segítő kezet is nyújt.
Eostara eljött a lányhoz. Átlebegett a havas táj fölött. A nyomán virágok nyíltak, és
édes illatú bimbók pattantak ki és a színek kavarodása gyönyörködtette a szemet.
Útját a tavasz követte, és lélegzetét nevetés hangja és szelíd, langyos tavaszi szellő
susogása kísérte. Az Istennő megjelent dicsőségében. Újjászületés és az új élet
sugárzott róla . A kislány le volt nyűgözve.
Felugrott, és a madarat Eostara felé tartotta. "Mentsd meg!", kiáltotta. " Legyen jól!"
. Azt az utasító hangot használta, amit csak egy gyereknek van bátorsága használni
egy istennő jelenlétében.
Eostara nem vette figyelembe a lány nem megfelelő viselkedését. Ismerte a
szándékait és az indítékait. A kislány őszinte volt..., önzetlen volt... és olyan nagyon
fiatal... Eostara kinyújtotta a kezét, és megérintette a madarat, finoman, épp hogy csak az
egyik ujjával. Fény áramlott keresztül az Istennőn, feltöltve és felmelegítve a kihűlt
madarat. A madár szeme hirtelen kinyílt. A lába megrándult. Kiugrott a kislány
kezéből, és elkezdett őrülten csapkodni a hóban. A lány sikongatott örömében.
"Megmentetted! Te mentetted meg! " , a kislány körbe-körbe táncolt a hóban,
boldogan. De várjunk csak -
"Hé... " mondta a kislány, miután nézte a madarat egy kis ideig." A szárnya még
mindig a testéhez van fagyva. Nem tud repülni! Nem jól csináltad!" .
Ó te jó ég. Na most, Eostara biztosan nem volt hozzászokva, hogy ilyen választ
kapjon, amikor éppen most hajtott végre egy kisebb csodát. De ő végtelen
türelemmel (amely már azért kezdett kicsit fogyni), tett a madárért egy utolsó
érőfeszítést, adott neki még egy esélyt a túlélésre. Az ugráló madár fölé helyzte a
kezét és megérintette újra, finoman. A madár egy nyuszivá változott. "Így.", mondta
a kislánynak," Most már nincs szüksége szárnyakra."
És ahogy a teljesen összezavarodott nyuszi beugrott a bokorba, Eostara tovább
libbent, hogy egyéb feladatait elvégezze. Hogy napsütést és fényt hozzon( olyan messzire ettől a kislánytól, amennyire lehetséges). A kislány el volt ragadtatva,
ahogy nézte a nyuszit a napsütötte havas bokrok között ugrándozni. "Sokkal jobb" ,
mosolygott. Hirtelen eszébe jutott a hazafelé vezető út is…
Nos, mindez nagyon jó volt Eostara-nak is, és a kislánynak is, de mi a helyzet a
nyuszival ? Nos, ez a kis állat még mindig teljesen össze van zavarodva. Ennek a
nyúlnak még mindig megvan az a szokása, hogy tojásokat rakjon! És a mai napig,
amikor a hó olvadni kezd, és a virágok nyílni kezdenek, és a levegő a virágok édes
illatától nehéz és szívmelengetően langyosodik, a nyuszi elkezdi rakni a tojásait. De
ezek a tojások nem közönséges tojások ám! Ezek a tojások mind-mind történeteket
mesélnek. Mesélnek tavasz színeiről. Mesélnek Eostaráról és az ő ajándékáról, a
megújult életről és a téli hideg felengedéséről. Ezek a tojások az elismerés és a hála
jelképei Eostara Istennő felé, hogy nekünk ajándékozta a tavaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése