Nemojano: Himnusz Aton napisten tiszteletére - Ay Amarnai sírjából -
Ehnaton (IV. Amenhotep) fáraó (i.e. 1355-1337)
Úgy izzik ma felséges korongod és veti fényét az ég horizontján,
eleven ragyogás csodája!
Az élet megkezdi harcát, kikél a porból,
betölti a zsigereket, megrezeg a mindenség dimenziójában.
Keletről nyugatra tekint szemed rezzenéstelen szempillával.
Tapad a rögre, visszatükröződik a tavakban,
a szél játékos füttyét viszi tovább a csillagok ragyogásáig.
Te magad vagy Ré!
Magad vagy a gyönyör, a mosoly,
elkopott koldus arcán
az önfeledt megbékülés.
Lebegsz egyetlen fiad a Föld felett: végtelen és egyetlen bizonyságként,
a halált túlélő bizonyságként. Az öröklét bizonyítékaként
magad alá gyűröd a sötétséget, az elmúlás leheletét.
Nővéred a Hold, pajkos kölykei a csillagok.
Az embert kirabolhatják vagyonából, de te visszaadod a látást.
Az oroszlán széttépheti az eleven húst, de te fölszívod könnyét a fájdalomnak.
A férgek felemészthetik a romlandó testet, de te magadhoz veszed a lelket.
A Teremtő akarata vagy, Aton!
Az éltető mag nélküled kushad, lapít a homályban, te kicsalod a fényre.
A gyenge palánta ernyedten térdelhetne, de te bátorságot öntesz belé.
A fának gyümölcse sápadtan kornyadozna, de te mosolyt csalsz rá.
Ragyogásodra felkél az ember, s lerázza az éj bánatát,
pőre teste megmosakszik sugaraidban, majd felölti ruháját.
Egész nap glóriát fonsz fejére, míg ő munkálja a földet,
elülteti a magot, meglocsolja a palántát, és leszakítja gyümölcsét.
Asszonya méhében lapuló magzata alig várja,
hogy fényeddel tápláld,
és ráléphessen élete ösvényére,
melynek útját te mutatod meg neki.
Aton!
Jöttödre a madarak flótája tölti be a leget,
szárnyuk suhogása versenyzik a széllel.
Az állatok erős izmokkal dobbannak eléd
és emelik arcukat fényed felé.
A folyók habos hátukra veszik és visszatükrözik csillanásodat,
elbújnak a völgybe, hogy pajkosan futhassanak újra eléd.
A halak kiugrálnak a vízből, megvillantják pikkelyüket
és csobbanásukkal jelzik neked létüket.
A tenger morajló áhítattal loccsan fiad lábához, a Földhöz.
A Nílust, melyet ajándékul adtál neki,
te irányítod, hogy locsolhassa az izzó homokot,
amelyből élet fakad.
Az alvilágból hoztad Egyiptom földjére;
itassa a lábasjószágokat, locsolja a földeket
és az egymást követő évszakoknak termését teremje meg nekünk.
A te arcod látásától fénylik a szem, adja nekünk az erőt.
Hitet az öröklét misztériumához te adsz.
Ha lehullsz, nincs fény és megtorpan a munka...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése