Közeleg a Yule, a Téli Napforduló ideje, amikor a leghosszabb éjszaka után újra megnyúlnak a napok, amikor a fény erősödni kezd és új erőt önt belénk.
Számos növény köthető ehhez az alkalomhoz, melyek szép díszei az oltárnak, a lakásnak.
Már az ókori Róma napistenhez kapcsolódó vallásában is szimbolikus szerepet töltött be, amely továbbélt a kelta és más pogány vallásokban. A pogány néphit szerint a magyal az erdőlakó tündéreknek nyújt menedéket a hideg ellen. A kelták azért is becsülték ezt a növényt, mert zöldjével életteli az erdő még akkor is, amikor a lombos fák lehullajtják levelük. Skóciában az ajtó köré helyezve a lakókat védi a gonosz szellemektől.
A borostyánt az ősiek igen nagyra becsülték és leveleiből a költők koronáját fonták. Dionüszosznak, a mámor és a bor istenségének kedvelt növénye; az ókori görögök szerint a borba tett borostyán megakadályozza a lerészegedést. Szerencsét és termékenységet hozó erőt tulajdonítanak neki, de a hűséget is megtartja a házasok között.
Mindenki ismeri a legendát, hogy ha a szerelmesek fagyöngy alatt váltanak csókot, örökké szeretni fogják egymást. A görög mitológia nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Hermész, a kereskedelem istene a Hades (alvilág) bezárt kapuját egy fagyöngy ágával nyitotta meg. A druidák rituális alkalmakkor arany sarlóval vágták le a fagyöngyöt, a bogyók húsát fehér kelmében fogták fel és varázslatokra használták. A néphit szerint a fagyöngy védelmet nyújt a gonosz szellemek és a villámcsapás ellen.
A nyír a születéssel áll közeli kapcsolatban - éppen emiatt szerelmi varázslatokra is használták -, de a bőséggel, a termékenységgel is összefüggésbe hozható. A Yule-tuskó hagyományosan nyírfa (esetleg valamely örökzöld) tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kellett származnia, vagy lehetett kapott ajándék, ám venni sohasem volt szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül égették a kandallóban, vagy első éjjel égették, a többi napon és éjszakán át hagyták parázslani. Feldíszítették, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborították. Meglocsolhatták sörrel, almaborral. Mindig eltettek egy darab tuskót, hogy a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.
A tölgy az égistenek és viharistenek szent fája volt az ókorban, s a monda szerint soha nem csap bele a villám. Keménysége, kitartása legendás. A kelta hit szerint a tölgyfa gyökere a másvilágba, a tündérek világába vezető kapu, a germán mítoszokban pedig Irminsul, az égig érő tölgy, a Világoszlop köti össze az eget és a földet egymással. Szerencsehozó vonásokat is tulajdonítottak neki, a makkok pedig a termékenységet hozzák el.
Régóta szokás összekapcsolni az örökzöldeket a halhatatlansággal. Walesben a tiszafának a halhatatlanság jelképeként való használata összefonódik ősi druida hitnézetekkel és szokásokkal. Angliában jóval a keresztény kor előtt tiszafákat ültettek pogány templomok udvarába. Hajdan az északi népek hitmondáiban igen nevezetes volt. Rendkívül kemény és szívós fájából faragványokat és fegyvereket készítettek, ez okból a türelem jelképévé lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése