Volt egyszer, hol nem volt, valamikor réges-régen egy kék és zöld szigeten élt egy
szép fiatal asszony. Sok barátja volt a szigeten, tündérek, fák, virágok, nyulak,
szarvasok és madarak...ám ő volt az egyetlen ember, aki a szigeten élt. Szerette
volna magához hasonló emberekkel megosztani a barátságát, a titkait, ezért szülni
kezdett. Minden hónapban, amikor a hold elrejtőzött, az asszony szült. Az első hat
hónapban sötét bőrű és szemű leányokat szült. Az év második hat hónapjában
fehér bőrű leányoknak adott életet. Minden év hetedik hónapjában varázserejű,
szent tölgyfát szült az Első Asszony. Ahogy teltek az évek, sok-sok leány született,
és néhány tölgyfa is. A leányok az állatokkal és egymással játszadoztak, fölmásztak
a tölgyfa ágai közé és a tündérek társaságában virágokat szedtek.
Egy napon az Első Anya elsőszülött leánya maga is szült. Az Első Anya nagyon
büszke és boldog volt, legkedvesebb barátja, a Tölgyfa (aki szerfölött bölcs volt)
ezüstkoronát ajándékozott neki, és elnevezte Nagyanyónak. Hamarosan sok leány
szült még, és a sziget még boldogabb hely lett, mint valaha, benépesült
csecsemőkkel, nagylányokkal és nagyanyókkal, akik együtt játszottak az állatokkal,
a fákkal és a tündérekkel. Egy téli éjszakán, amikor a hold elrejtőzött, az egyik
leány olyan babát szült, aki minden eddig látott lénytől különbözött. Nem leány
volt, se nem tölgyfa, hanem FIÚgyermek!
Nagyon sötét és hideg éjszaka volt, az év leghosszabb éjszakája, ezért minden leány
és minden állat összebújt, hogy ne fázzanak. Miután izgalmuk lecsillapodott a
különleges csecsemő láttán, rájöttek, hogy a kisfiú nem érzi jól magát. Nem volt
olyan erős és nem volt olyan melegvérû, mint a sziget eddigi szülöttei.
Mindannyian aggódni kezdtek érte, és megpróbálták őt átmelegíteni. A vastag
prém es állatok odabújtak hozzá meg az anyjához, a tündérek varázsködöt
hintettek fölé, a kicsi leányok pedig gyönyörûséges dalokat daloltak és körbekörbe
táncoltak a szobában. Ám a kisbaba nem tudott eléggé fölmelegedni, és
hamarosan annyira kihûlt, hogy már sem sírni, sem a tápláló anyatejet szopni nem
maradt ereje.
Első Nagyanyó nagyon féltette a kisfiút. Igyekezett eltitkolni könnyeit a leányai
előtt, és kifutott az erdőbe. A hó szörnyen mély volt és szikrázóan fehér. Annyira
mély volt, hogy Nagyanyó lépni sem tudott benne. Így hát barátja, a bagoly a
tömött hófelhők fölé emelte őt, és magával vitte a varázserdőbe, ahol elsőszülöttje,
a legszentebb, legbölcsebb barátja, a Tölgyfa élt. Első Nagyanyó elhatározta, tanácsot kér barátjától, hogyan segíthetne a kisfiún. Amikor a bagoly odaért a
tisztáshoz, ahol a szent Első Tölgyfa élt, Nagyanyónak a szava is elakadt a
látványtól! A földön egy szem hó sem volt, s a szabályos kör közepén ott hevert
barátja, a Tölgy. Kidőlt ugyanis, és egy halom tuskóvá és gallyakká hasadt.
Nagyanyó térdre rogyott a kidőlt fa mellett, és kicsorduló könnyei szikrázó
jégcsapokká fagytak az arcán. Miközben próbálta megérteni, hogy mi történhetett
drága barátjával, egy prérifarkas lépett a körbe, és mellételepedett. Először
lenyalta arcáról az odafagyott könnyeket, majd egy titkot súgott Első Nagyanyó
fülébe. Nagyanyó bólintott, majd a prérifarkas és a bagoly segítségével néhány
rőzseköteget szedett össze legöregebb barátja, a Tölgy ágaiból, majd visszatért
leányához és kisunokájához.
A Tölgy adományát és a prérifarkas titkát felhasználva Nagyanyó megépítette a
kék és zöld sziget legelső tűzrakását. A tündérek megrémültek, még sohasem
láttak olyat, ami szárnyak nélkül táncol. Az állatok kacagtak, még sohasem láttak
ilyen ragyogó színeket, hacsak nem a tavaszi virágokon. A leányok nem tudták,
mitévők legyenek, még sohasem éreztek tél közepén olyan meleget, mint a nyári
homok a tengerparton. Az anyja közelebb húzta kisfiát a tűz széléhez, közelebb,
mint bárki más (kicsit mindannyian meg voltak illetődve az új dologtól, amit
tűznek hívnak). A kisbaba egy egész kicsit kinyitotta szemét, és mozgatni kezdte
ujjacskáit. Aztán elmosolyodott, és lábujjacskáit is megmozgatta. Amikor már jól
fölmelegedett, odabújt anyjához és szopni kezdett, és hamarosan már mindenki
biztos volt benne, hogy minden rendben van vele. Mindannyian olyan boldogok
voltak, hogy táncra perdültek a tűz körül, kedvenc különleges dalaikat énekelték,
és kicsiny ajándékokat adtak a tűznek.
A kisfiú erős és boldog ifjúvá
cseperedett, hála az Első Tölgyfa
adományának. Sok-sok fia lett, és
megtanította őket makkot ültetni az
év hetedik újholdjának idején, hogy
mindig sok-sok tölgyfa legyen a
szigeten. Minden télen, az év
leghosszabb, leghidegebb,
legsötétebb napján a kék és zöld
sziget egész népe különleges tüzet
rakott. Különleges fából rakták a
máglyát, és fényes díszekkel,
csillogó tündérköddel ékesítették.
Különleges ágat vagy tuskót szedtek
össze, és miközben ékesítették,
kedvenc dalaikat dalolták. Aztán ezt
a szépséges tuskót a jövőnek adták
ajándékba... és minden gyermek
meghallgathatta az Első Tölgyfa
ajándékának történetét.
Az év leghosszabb éjszakáján, amikor gyertyát gyújtotok vagy tüzet raktok,
emlékezzetek az Első Nagyanyó és a prérifarkas történetére, aki elárulta a titkot
Nagyanyónak. Nem számít, milyen hideg van, a Nap mindig újjá fog születni és
meleget és fényt fog hozni nekünk újra.
(Patrick MacCleary meséje)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése