2015. október 30., péntek

Az ainuk medve-rítusa

Az ainuk körében az egyik legfontosabb ceremónia a medve-rítus, mely gyakorlatilag az elejtett medve temetési szertartása, ennek során a medve lelkét visszaküldik a hegyekbe, ahol majd ismét újjászülethet medve alakjában, s újra megajándékozza az ainukat húsával és szőrével.

A medve-rítus folyamata akár két évet is igénybevehet. Először elfognak egy medvebocsot, majd nagyjából másfél éven át nevelgeti a törzs. Helyenként csak az asszonyok feladata a bocs táplálása. Magának a rítusnak az ideje régiónként változó, de általában a hideg évszak kezdetére esik, a szakalin ainuk számára például akkor jön el az idő, mielőtt téli szálláshelyeikre vándorolnának a szárazföld belsejébe.


A rituáléhoz minden résztvevő legszebb, ünnepi ruháját ölti magára. Imákkal fordulnak a tűzhely istennőjéhez és a ház istenéhez, de a ceremónia központi alakja a hegyek istene, kiről úgy gondolják, ő küldi el a medvét ajándékképp az emvereknek. Miután a medvét kihozzák a „medveházból”, mely a lakhely délnyugati részén fekszik, megölik. A medve leölésénél és nyúzásánál egyébként az asszonyoknak nem szabad jelen lenniük, ezeket a feladatokat szigorúan idősebb férfiaknak kell elvégezni. A szakalin ainuk két hegyes nyílvesszővel lövik meg az állatot, a hokkaido ainuk tompa végű nyílvesszőket használnak, mielőtt a valódi, hegyes nyilakkal lelőnék, majd pedig a halott vagy haldokló medvét két fatuskó közé szorítják. Az idősebb férfiak megnyúzzák a medvét, bőrét az oltár elé terítik különböző értéktárgyakkal gazdagon beborítva. Ezek áldozatok az istenségeknek, de egyúttal tulajdonosaik társadalmi státuszát is hivatottak jelezni. 

Az oltáron kívül tartott kisebb lakoma után az ainuk a kibelezett medvét beviszik a házna a szent ablakon keresztül, makd tovább folytatódik a mulatozás. A hokkaidóknál a rítus végén a medve fejét felhelyezik az oltárra egy póznán, melyet rituális fafaragásokkal díszítenek. Egy idősebb férfi búcsúimát mond a medve szellemének, miközben nyilat lő ki a keleti ég irányába, ez szimbolizálja a medveistenség biztonságos távozását. A szakalin ainuk a medve koponyáját rituális faragványokkal, csontokkal, szemeivel, és – amennyiben hímmedve volt, akkor – péniszcsontjával egyetemben a hegyekbe viszik egy szent helyre. Két gondosan kiválasztott kutyát is feláldoznak, melyek a medveisten hírnökei és szolgái lesznek a másvilágon. Bár a medve-rítus kívülállók számára kegyetlennek tűnik, az ainuk számára a legnagyobb fokú tisztelet kifejeződése a medve-isten felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése