2015. december 31., csütörtök

Krampapuli - az Ördög itala

Ha jön a hideg, szeretünk meleget inni: például forralt bort. Az alapfűszereken kívül (ilyen a fahéj és a szegfűszeg) használunk borókát, borsot, narancshéjat és -virágot, gyömbért, almát, csillagánizst, babért, koriandert, citromot, mazsolát, aszalt gyümölcsöt, vaníliát, rumot.

Különleges szilveszeri ital a krampapuli, mely a hajdani szilveszteri mulatságok fénypontja volt. Nevét a Krampuszról kapta, aki láncát csörgeti, virgáccsal fenyegeti a gyerekeket, a rendetleneket pedig megbünteti. Ő testesíti meg a téli napforduló pogány kori hiedelemvilágának szellemeit, ördögi ábrázolása pedig a keresztény gondolatkör gonoszra vonatkozó elképzeléseire vezethető vissza. A hagyomány szerint, aki szilveszter éjjelén az ital kékes lángjába tekint, beleláthat a jövőbe...



Eredetét sok legenda övezi, kialakulása és népszerűsége leginkább az 1735-ben alapított selmeci Bergschola (bányászati-kohászati iskola) hallgatóihoz és diákhagyományaikhoz köthető. Receptjét hétpecsétes titokként őrizték, az ital elkészítése kizárólag a Pater Krampampuli címet viselő diák kiváltsága volt. Ezeken a tivornyákba átcsapó szakestélyeken pedig csak azok vehettek részt, akik letették az úgynevezett balekvizsgát. A többszáz éves hagyományokra a „firmák”, a háznagyok és a „garatőrök” vigyáztak. Ez utóbbiak feladatát nem nehéz kitalálni: ők ügyeltek arra, hogy minden kupa mindig tele legyen.

Hajdani népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Jókai is leírja több művében. „A hosszú tölgyfa asztalon volt egy roppant nagy, ezüstözött rézmedence, tele erős lengyel pálinkával; az meg volt gyújtva, kék-zöld lángja a hozzá közel álló arcokra sírbolti fényt lobogtatott. Krampampuli annak a pokolitalnak a neve. Fügét, mazsolát, kalmusgyökeret dobáltak a tűzfolyadékba, ami akkor is égett, amikor maga nem ég...”

A krampapuli receptjéhez a leghitelesebb forrást az Ínyesmesternél találjuk meg, annál a Magyar Eleknél, aki először vetemedett arra, hogy irodalmi szinten írjon kritikát ételekről és éttermekről. Az 1932-ben megjelent szakácskönyvében így jegyzi le a krampampuli receptjét:

„Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabokra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helyezünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancsháton kissé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukornádrummal (ennek egy része kisüstön főtt szilvórium vagy seprőpálinka is lehet). Fidibusszal meggyújtjuk (ilyenkor a lámpát eloltjuk), s türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég, s a felolvadt cukor a tálba csepeg.

Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fűszeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük, s megkóstoljuk, nincs-e híja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkezőleg, túl erős, édes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése