Lélekfogók

Az alaszkai indiánok körében volt használatos az úgynevezett „lélekfogó”. Ezek a népek úgy gondolták, a lélek gyakorta hagyja el a testet, akár természetes módon is, például alvás közben, ilyenkor azonban a test fokozottan ki van téve a betegséget hozó rossz szellemeknek, ezért a sámán fontos feladata, hogy „elkapja” a lelket ennek a különleges eszköznek a segítségével, és visszaterelje a testbe. 

A lélekfogó általában üreges csontdarab, mindkét végén nyitott, sokszor készült medve lábszárcsontjából, melyet gondosan megfaragtak, úgy, hogy tátott szájú állatfélére emlékeztessen. A „szájba” sokszor még kaliforniai kagylóból kirakott „fogsor” is került. A sámán a gyógyítás közben a nyakába akasztva hordja a lélekfogót, és transzállapotban a szellemvilágba utazik, hogy megtalálja és elfogja vele az elkódorgott lelket, majd ugyanezen eszköz segítségével „visszafújja” a testbe, általában a szájon keresztül. Közben énekével megerősíti a lelket.